Édes teher

Szóval Sherlock a ajtója előtt találja óriási  megfigyelőképességgel rendelkező gyerek mását. John unszolására befogadja a gyereket, aki a fiának állítja magát. Az anyja nevét nem hajland elárulni. Sherlock nem tud mit kezdeni vele, ezért elviszi nyomozni. Folytatása jön.

I fejezet

Sherlock kábán ült fel az ágyában és ahogy körül nézett rögtön nem stimmelt valami. A földön egy takaróba bugyolált lény mocorgott. Kezdtek beugrani a  a tegnap eseményei. A gyerek az ajtóban, aki a fia, és John unszolása. Minden valószínüséggel az a takarógombóc a földön Hamish lesz, ugyanis így nevezte el a fiút, mert amikor a nevét kérdezte, azt mondta nincs neki. Hamishnek sikerült felülnie a takaróban. Pár percig bágyadtan nézték egymást, aztán Hamish törte meg a csendet.
-Sherlock? Hívhatlak apának?

-Hívj ahogy akarsz.-mondta Sherlock, és elindult kifelé, míg fia szorosan mögötte lépkedett. Ahogy kiértek a konyhába meglepetés fogadta őket. Sherlock legnagyobb bosszúságára az összes kísérletét elpakolta John, Isten tudja hova. Viszont a helyén pompás reggeli díszelgett. Hamish nem habozott rögtön leült, és, mint, aki ezer éve nem evett rögtön három szelet kenyeret is rakott a tányérjára. Már a lekvárt húzta közelebb, amikor megjelent a folyosón John és örömmel tapasztalta, hogy értékelik a munkáját. Ő is leült Hamish-sel szemben, és csak most  vette észre milyen  arcot vágott Sherlock. Borzalom és rémület keserű egyvelege látszott az arcán.
- Ülj le enni.- próbálta enyhíteni.
- Hol vannak a kísérleteim?-kérdezte, miközben mereven leereszkedett a legközelebbi székre és gépszerűen vett magának egy szelet kenyeret.
-Beraktam a fürdőbe, tudod van nekik egy külön szekrény.-mondta majd Hamish felé fordult- Hogy aludtál az éjjel?
- Kicst kemény volt a föld, de a pokróc, amit apa adott nagyon jó meleg volt- mondta, és neki veselkedett a második szelet kenyérhez, de már így is csupa lekvár volt.
John villámló szemekkel fordult Sherlock felé. A szavakat szűkre nyitott száján préselte ki.

- Sherlock, miért aludt Hamish a földön?
- Mert túlmozgásosan aludt, zavart.- mondta Sherlock a megszokott tárgyilagos hangnemében. John megadóan sóhajtott egyet, majd felállt, tányérját berakta a mosogatóba és elindult az ajtó felé. Sherlock szeme elkerekedett. Felpattant és elindult John után.
- Hová mész?-kérdezte, amint sikerült útját állni az ajtó előtt.
-Dolgozni megyek.
- Nem hagyhatsz egyedül Hamish-sel!
- Biztos megbirkózik a nagy Sherlock Holmes egy ötévessel.
- Mit csináljak vele?
- A te fiad, csak le tudod kötni valamivel.- ezzel John Watson köszönte is szépen a társalgást és kilépett az ajtón. Sherlock megsemmisülten ment vissza a reggeliző asztalhoz.

                                       *  *  *

Délután egy óra volt és Sherlock három örjöngő rohamon volt túl, az unalom miatt, amit Hamish meglepően jól tűrt. Sőt, mintha meg sem hallotta volna. Az egész délelőtött John fotelében töltötte egy kémikus könyv társaságában. Bár olvasni nem tudaott, csak pár betűt, de a képek teljesen lekötötték a figyelmét. Aztán délután felé kezdett elfogyni a könyv. Amikor már az utolsó ábrát is tüzetesen átvizsgálta felpattant odaszaladt az éppen a kanapén fekvő Sherlockhoz, aki éppen azzal küzdött, hogy ne robbanjon fel unalmában. Hamish felé állt és elkezdte bökdösni a vállát.
- Mi bajod van?- kérdi Sherlock a harmadik bökés után.
- U-nat-ko-zom.
- Nem látod, hogy én is ezzel küszködöm?- beszélgetésüket telefon csörgés zavarta meg. Sherlock felkapta a telefont és mosolyogva tapasztalta, hogy Lestrade hívta, és egy gyilkosság reményében vonult el a szobájába. Mire visszajött már letette a telefont és az ajtó felé indult, mikor megállította Hamish, akiről teljesen megfeledkezett idő közben.
- Hová mész?
- Dolgozni.
- Mi a munkád?
- Tanácsadó detektív vagyok.
- Az izgalmas?
- A lehető legizgalmasabb.
- Jöhetek?
-Végül is mért ne?
És kiléptek az ajtón.