Itt a folytatás. Eléggé sötét lett. És csavar csavar hátán (legalább is szerintem, ti lehet hogy már sejtettétek
3. Kötelék
John üvöltött, ami nem csoda. Sherlock most tényleg átlépett egy határt. Akármilyen nagy felfedezést is tett, az nem járja, hogy kiráncigálja a munkahelyéről. Legalábbis ez volt John véleménye. Sherlock máshogy látta a helyzetet. Őt nem érdekelte miket vág a fejéhez John, olyannyira, hogy még a taxiból is kihallatszik. A nyomozót csak a felfedezése érdekelte, és maga elé bámulva gondolkodott azon.
Amikor John lenyugodott, vagyis lehalkult csak annyit préselt ki a fogai között:
- Mi...volt olyan fontos, hogy kirángass a rendelőből?
- John, ugye eddig az volt a gond, hogy nem tudtuk rajta kapni.
- Igen.
- Mi van, ha esélyünk se volt?
Amikor John lenyugodott, vagyis lehalkult csak annyit préselt ki a fogai között:
- Mi...volt olyan fontos, hogy kirángass a rendelőből?
- John, ugye eddig az volt a gond, hogy nem tudtuk rajta kapni.
- Igen.
- Mi van, ha esélyünk se volt?
- Ezt meg hogy érted?
- Jó. Elmagyarázom az elejétől.
- Azt jól teszed.
- Tehát, emlékszel, amikor a mozgásáról kérdeztelek?
- Igen.
- Rengetegszer végig játszottam a fejembe és rájöttem kire hasonlít- itt egy kis hatásszünetet tartott.- Mycroftra, ugyanaz a merevség...
- Sherlock, te most egy kicsit a dolgokat...
- Nem John, csak egy kicsit lőttem mellé, ugyanis találtam egy hajszálat tőle. Tudjuk nem az eredeti hajszínét láttuk, hiszen nálunk még vörös volt, de Mollyt már szőkén támadta meg.
- És mi az eredeti hajszíne?
- A fekete, de most nem ez a lényeg. Végeztem rajta egy DNS tesztet, mert azt hittem, hogy...-itt elhalgatott.
- Sherlock? Mit hittél?
- Mindegy, nem lényeges, viszont borzasztó dolog jött ki eredményül. A gyilkos... az... én ...lányom.- John nagyot nézett. Egyrészt, mert nem tudta elképzelni, hogy ki lehet az anyja, másrészt pedig azért mert a lány már tizenéves.
- Nehogy félreéertsd, nekem nincs lányom, jelenleg...
- Sherlock! Most rögtön, magyarázdd meg!
- Azért lehet a lányom, mert van egy időgépe. Ez megmagyarázza, hogy nem tudjuk rajta kapni.
- Sherlock, te be vagy szívva?
- Nem John nem vagyok, teljesen tiszta vagyok. Vehetsz még vért is.
- Jó, jó elhiszem. Hogy jutottál el az időgépig?- kérdezte még mindig ledöbbent barátja.
- A DNS tesztel sok mindent meg lehet állapítani. A kort is. A teszt szerint a lány még meg sem született
- Áhh, értem. De ezt a műszakom után is elmondhattad volna.
- Nem. Rengeteg dolgom van még. Este hétkor találkozunk a Bart's kórház előtt.- és ezzel a lendülettel kilökte a taxiból Johnt, aki legnagyobb meglepetésére a kórháza előtt landolt. Észre se vette, de mentek egy kört a városban és itt jukadtak. Össze szedte magát, felállt és leporolta a nadrágját, majd belépett a kórházba.
- Jó. Elmagyarázom az elejétől.
- Azt jól teszed.
- Tehát, emlékszel, amikor a mozgásáról kérdeztelek?
- Igen.
- Rengetegszer végig játszottam a fejembe és rájöttem kire hasonlít- itt egy kis hatásszünetet tartott.- Mycroftra, ugyanaz a merevség...
- Sherlock, te most egy kicsit a dolgokat...
- Nem John, csak egy kicsit lőttem mellé, ugyanis találtam egy hajszálat tőle. Tudjuk nem az eredeti hajszínét láttuk, hiszen nálunk még vörös volt, de Mollyt már szőkén támadta meg.
- És mi az eredeti hajszíne?
- A fekete, de most nem ez a lényeg. Végeztem rajta egy DNS tesztet, mert azt hittem, hogy...-itt elhalgatott.
- Sherlock? Mit hittél?
- Mindegy, nem lényeges, viszont borzasztó dolog jött ki eredményül. A gyilkos... az... én ...lányom.- John nagyot nézett. Egyrészt, mert nem tudta elképzelni, hogy ki lehet az anyja, másrészt pedig azért mert a lány már tizenéves.
- Nehogy félreéertsd, nekem nincs lányom, jelenleg...
- Sherlock! Most rögtön, magyarázdd meg!
- Azért lehet a lányom, mert van egy időgépe. Ez megmagyarázza, hogy nem tudjuk rajta kapni.
- Sherlock, te be vagy szívva?
- Nem John nem vagyok, teljesen tiszta vagyok. Vehetsz még vért is.
- Jó, jó elhiszem. Hogy jutottál el az időgépig?- kérdezte még mindig ledöbbent barátja.
- A DNS tesztel sok mindent meg lehet állapítani. A kort is. A teszt szerint a lány még meg sem született
- Áhh, értem. De ezt a műszakom után is elmondhattad volna.
- Nem. Rengeteg dolgom van még. Este hétkor találkozunk a Bart's kórház előtt.- és ezzel a lendülettel kilökte a taxiból Johnt, aki legnagyobb meglepetésére a kórháza előtt landolt. Észre se vette, de mentek egy kört a városban és itt jukadtak. Össze szedte magát, felállt és leporolta a nadrágját, majd belépett a kórházba.
* * *
Este hét óra volt. John érkezett elsőnek, őt követte Lestrade végül az azóta felépült Molly. Már csak Sherlockra vártak. A percek lassan és szótlanul teltek. Nem tudták miért vannak ott, mire számítsanak Sherlocktól. Végül megérkezett a találka szervezője is. Hosszú léptekkel közeledett az apró társaság felé. Fekete kabátja csak úgy lobogott utána az éjjeli lámpák fényében. Nem nézett senkire se, csak elment melletük szótlanul és kinyitotta az ajtót.
- Hogy hogy nyitva van?- érdeklődött John.
- Most nem ez a fontos.- szólalt meg hideg tárgyilagos hangon. Úgy ment elől a sötét folyosókon, hogy a töbiek csak a kabátja libbenéséből tudták merre ment. Aztán megállt egy ajtó előtt. Éppen nyitotta volna, amikor Molly közbeszólt:
- Nem érdemes oda bemenni. Éppen cserélik az ablakokat...és nagyon huzatos...
- Nem baj pont jó lesz nekünk.- hagyta figyelmen kívül a lány figyelmeztetését. Amikor beléptek megcsapta őket a hideg. Molly nem hazudott, tényleg rettentő hideg volt. A teremben aszalok álltak, amin más esetben óriási rendetlenség van, de most mindegyik üresen állt. Az időjárás miatt, minden itt dolgozó átköltözött ideiglenesen egy másik terembe. Az ablakok alatt állványok álltak, hogy a munkások elérjék a magasabb ablakokat. A vasállványok azon a falon kívül, ahol ajtó van mindenhol álltak. Majdnem körbe a teremben. De most ezek is kongtak az ürességtől. A műszak lejárt, a munkások elhagyták az állványokat.
De ez most éppen megfelelt. Sherlock felkapcsolta a villanyt. A már megszokott homáj után eaz erős fény megvakítoota őket pár másodpercre. Sherlock elindult a középső asztal felé, a többiek utána. Leültek az asztal köré és vártak. John, Molly és Lestrade arra, hogy Sherlock elmondja végre, miért is vannak itt, ezzel szemben Sherlock valami másra.
- Hogy hogy nyitva van?- érdeklődött John.
- Most nem ez a fontos.- szólalt meg hideg tárgyilagos hangon. Úgy ment elől a sötét folyosókon, hogy a töbiek csak a kabátja libbenéséből tudták merre ment. Aztán megállt egy ajtó előtt. Éppen nyitotta volna, amikor Molly közbeszólt:
- Nem érdemes oda bemenni. Éppen cserélik az ablakokat...és nagyon huzatos...
- Nem baj pont jó lesz nekünk.- hagyta figyelmen kívül a lány figyelmeztetését. Amikor beléptek megcsapta őket a hideg. Molly nem hazudott, tényleg rettentő hideg volt. A teremben aszalok álltak, amin más esetben óriási rendetlenség van, de most mindegyik üresen állt. Az időjárás miatt, minden itt dolgozó átköltözött ideiglenesen egy másik terembe. Az ablakok alatt állványok álltak, hogy a munkások elérjék a magasabb ablakokat. A vasállványok azon a falon kívül, ahol ajtó van mindenhol álltak. Majdnem körbe a teremben. De most ezek is kongtak az ürességtől. A műszak lejárt, a munkások elhagyták az állványokat.
De ez most éppen megfelelt. Sherlock felkapcsolta a villanyt. A már megszokott homáj után eaz erős fény megvakítoota őket pár másodpercre. Sherlock elindult a középső asztal felé, a többiek utána. Leültek az asztal köré és vártak. John, Molly és Lestrade arra, hogy Sherlock elmondja végre, miért is vannak itt, ezzel szemben Sherlock valami másra.
- Mire várunk Sherlock, egyáltalán, miért vagyunk itt?- törte meg John az ablak helyén beáramló szél süvitését. Sherlock hideg arccal bámult előre és úgy válaszolt:
- Várjuk késői találkozónk utolsó tagját.
- Nem akarod elmondani...- de mondókáját megtörte valami. Hirtelen elsötétedett minden. John már mondta volna, hogy "na tessék, az áram is elment", de ezt az elméletet megdöntötte az, hogy hirtelen a fölöttük lágyan ringadozó lámpa kigyúlt.
- Már meg is érkezett.- mondta csak úgy magának Sherlock. Sötét volt mindenhol. Minden, ami a lámpa fénysugara mögé esett ellepte a sötét és nem lehetett látni. Az állványok elkezdtek recsegni-ropogni. Valaki járkált rajtuk. A recsegés haladt. Végig ment, aztán megfordult és elindult visszafelé. De mind ezt csak hangokból lehetett megállapítani. A fény odáig nem jutott el.
- Ki vagy?- kérdezte Sherlock fennhangon.
- Várjuk késői találkozónk utolsó tagját.
- Nem akarod elmondani...- de mondókáját megtörte valami. Hirtelen elsötétedett minden. John már mondta volna, hogy "na tessék, az áram is elment", de ezt az elméletet megdöntötte az, hogy hirtelen a fölöttük lágyan ringadozó lámpa kigyúlt.
- Már meg is érkezett.- mondta csak úgy magának Sherlock. Sötét volt mindenhol. Minden, ami a lámpa fénysugara mögé esett ellepte a sötét és nem lehetett látni. Az állványok elkezdtek recsegni-ropogni. Valaki járkált rajtuk. A recsegés haladt. Végig ment, aztán megfordult és elindult visszafelé. De mind ezt csak hangokból lehetett megállapítani. A fény odáig nem jutott el.
- Ki vagy?- kérdezte Sherlock fennhangon.
- Tudja azt maga jól.- válaszolt a rideg hang, amit láthatóan Molly rögtön felismert, mert ugrott egy kicsit a székén, amint meghallotta és befogta a száját, nehogy síkítson. John is megvilágosodott. Ez a gyilkos, egyértelmű. Csak Lestrade ült értetlenül, aki még nem találkozott a gyilkossal.
- A származásodat tudom, de a neved nem.
- A származásodat tudom, de a neved nem.
- A nevem Irene Holmes, az apám jóvoltából.- ennek hallatán Lestrade és Molly meglepődve néztek Sherlockra, mivel ők még nem tudtak a családi szálakról. John csak nézett maga elé és várta a fejleményeket.
- Sherlock, miről beszél?- kérdezte Lestrade.
- George, a gyilkos a lányom.- Lestrade annyira meglepődött az egyszerű hangnemű kijelentésen, hogy még az sem zavarta, hogy Sherlock eltévesztette a keresztnevét.
- Drága Irene, nem akarod elmesélni, hogyan is vagy itt?- kérdezte a lánytól, aki örömmel belekezdett mondókájába.
- 2022-ban jöttem a világra, Londonban. Édesanyám neve: Molly Hopper, apám: Sherlock Holmes. Drágalátos apám, valamiért nem kedvelt. Ezt úgy értem, hogy egész nyamvadt életében húsz mondatnál többet nem váltott velem- szavai között hallani lehetettt az állvány recsegését, ahogy járt körölöttük - Nem úgy az öcsémmel, aki öt évvel volt kisebb nálam. Ő volt a család üdvöskéje, mert "jajj de aranyosak votak a kis fekete fürtjei".
- Már megbocsáss, hogy közbeszólok, de én azt kérdeztem, hogy lehetsz itt és nem életed történetét.- vágott közbe Sherlock.
- Várj, mindjárt rátérek. Megöltem az öcsémet...- mondta színtelenül ki a rideg tényt- Akkor öltem először, haj, milyen szép is volt.
- Had talájam ki! Kiharaptál belőle egy darabot.- mondta unottan Sherlock, mintha nem is érdekelné.
- Pontosan- rikkantotta, úgy, hogy Johnban megfagyott a vér.- megöltem a kis semmire kellőt. De te- ezzel Sherlockra célozva- rájöttél, persze nem volt nagy feladvány, de a rendőrség nem jött rá. Hittek a jókislány álcámnak. Felébredt benned az apai érzés, mert nem köptél be, de figyeltél, hogy nehogy megint öljek. Aztán elcsaltalak téged és anyát egy sikátorba és lelőttelek titeket. Emlékszem anya, hogy rimánkodott az életéért. Hát nem használt- ekkor valami landolt a megvilágított asztalon. Egy újság, aminek a címoldalán nagy betűkkel állt a felirat: "A HOLMES CSALÁD BRUTÁLIS MEGGYILKOLÁSA", alcímként pedig: "A kislányt még mindig keresik". A dátum jól kivehető volt, a cikk 2037-ben jött ki.- Persze az apám megneszelte, hogy megfogom ölni, ezért hagyott egy kis üzenetet dr. Watsonnak, aki persze a nyomomba is eredt. Elmentem az általam feltalált időgéppel, és most itt öldöklöm.
- Csodás, most megmutatnád magad? Érdekelne igazi valód- amikor ezt kimondta Sherlock, John megrémült, mert elrémítette a gondolat, hogy a legjobb barátja lányát fogja szemtől szembe látni. Itt azon volt a hangsúly, hogy a legjobb barátja egy szívtelen, érzelmek kimutatására képtelen zseni. Ez egy bökkenő, bár eddig egészen megbarátkozott a gondolattal, hogy tényleg lesz Sherlocknak utódja (és ezzel szexuális élete). De ez az eszmefuttatása nem tartott sokáig, mert hirtelen Irene ugrott az asztaluk közepére. Fehér inget viselt, vagyis valaha az volt, de mostanra ellepte a kosz és a vér. Alul fekete nadrágot hordott. Sokkal jobban hasonlított Sherlockra, mint Mollyra. Keskeny arcán visszaköszönt a jólismert arccsont, ami talán jobban kiállt, mint Sherlocknak. Talán akkor, amikor először találkoztak nem volt ennyir feltűnő. Aztán John rájött, miért változott meg ennyire a lány arca: rettentően sovány volt. Fél éve még egy egészséges lánynak tűnt kívülről, de most inkább hasonlított egy csontvázra. Legalább hat kilót fogyott. A haja sem vörös nem volt sem szőke. Tökéletesen fekete volt minden egyes hajszála. A hosszú göndör tincsek az arcába lógtak csapzottan és piszkosan.Az ijesztően szürke bőre a hamut idézte. De mégsem ez volt a legrémisztőbb a megjelenésében. Amikor elmosojodott mindenkiben megfagyott a vér még Sherlock arcáról is leolvadt a mosoly. Irene fogai nem voltak épek. Mindegyik sarka levolt farigcsálva és így olyanok voltak, mint a cápafogak. Bár ez a mosoly a fotókon roszul mutat, az emberevésben igen praktukus lehet. Hiszen még most is az utolsó áldozat vére csöpögött le róla. A lány belenevetett a hideg levegőbe, ahogy végignézett dermedt arcaikon. John megállapította magában, hogyha Irene egészséges lenne és épfogakkal rendelkezne, akkor kifejezetten szép lenne, csakhogy ez nem így volt és a szép átcsapott rémisztővé és őrültté. A lány megpördült az asztalon és az arcát Sherlocké elé tolta és mindenegyes szavát szépen lassan mondta a szemébe utolsó gondolatait.
- Mr. Holmes, minden azért van mert én úgy akarom- aztán eltávolodott Sherlocktól, leugrott az asztalról és szép lassan az ajtóhoz sétált és átlépte a küszöböt. Elhagyta a helyiséget, a fagyott csöndet és a négy dermedt felnőttet maga után...
- George, a gyilkos a lányom.- Lestrade annyira meglepődött az egyszerű hangnemű kijelentésen, hogy még az sem zavarta, hogy Sherlock eltévesztette a keresztnevét.
- Drága Irene, nem akarod elmesélni, hogyan is vagy itt?- kérdezte a lánytól, aki örömmel belekezdett mondókájába.
- 2022-ban jöttem a világra, Londonban. Édesanyám neve: Molly Hopper, apám: Sherlock Holmes. Drágalátos apám, valamiért nem kedvelt. Ezt úgy értem, hogy egész nyamvadt életében húsz mondatnál többet nem váltott velem- szavai között hallani lehetettt az állvány recsegését, ahogy járt körölöttük - Nem úgy az öcsémmel, aki öt évvel volt kisebb nálam. Ő volt a család üdvöskéje, mert "jajj de aranyosak votak a kis fekete fürtjei".
- Már megbocsáss, hogy közbeszólok, de én azt kérdeztem, hogy lehetsz itt és nem életed történetét.- vágott közbe Sherlock.
- Várj, mindjárt rátérek. Megöltem az öcsémet...- mondta színtelenül ki a rideg tényt- Akkor öltem először, haj, milyen szép is volt.
- Had talájam ki! Kiharaptál belőle egy darabot.- mondta unottan Sherlock, mintha nem is érdekelné.
- Pontosan- rikkantotta, úgy, hogy Johnban megfagyott a vér.- megöltem a kis semmire kellőt. De te- ezzel Sherlockra célozva- rájöttél, persze nem volt nagy feladvány, de a rendőrség nem jött rá. Hittek a jókislány álcámnak. Felébredt benned az apai érzés, mert nem köptél be, de figyeltél, hogy nehogy megint öljek. Aztán elcsaltalak téged és anyát egy sikátorba és lelőttelek titeket. Emlékszem anya, hogy rimánkodott az életéért. Hát nem használt- ekkor valami landolt a megvilágított asztalon. Egy újság, aminek a címoldalán nagy betűkkel állt a felirat: "A HOLMES CSALÁD BRUTÁLIS MEGGYILKOLÁSA", alcímként pedig: "A kislányt még mindig keresik". A dátum jól kivehető volt, a cikk 2037-ben jött ki.- Persze az apám megneszelte, hogy megfogom ölni, ezért hagyott egy kis üzenetet dr. Watsonnak, aki persze a nyomomba is eredt. Elmentem az általam feltalált időgéppel, és most itt öldöklöm.
- Csodás, most megmutatnád magad? Érdekelne igazi valód- amikor ezt kimondta Sherlock, John megrémült, mert elrémítette a gondolat, hogy a legjobb barátja lányát fogja szemtől szembe látni. Itt azon volt a hangsúly, hogy a legjobb barátja egy szívtelen, érzelmek kimutatására képtelen zseni. Ez egy bökkenő, bár eddig egészen megbarátkozott a gondolattal, hogy tényleg lesz Sherlocknak utódja (és ezzel szexuális élete). De ez az eszmefuttatása nem tartott sokáig, mert hirtelen Irene ugrott az asztaluk közepére. Fehér inget viselt, vagyis valaha az volt, de mostanra ellepte a kosz és a vér. Alul fekete nadrágot hordott. Sokkal jobban hasonlított Sherlockra, mint Mollyra. Keskeny arcán visszaköszönt a jólismert arccsont, ami talán jobban kiállt, mint Sherlocknak. Talán akkor, amikor először találkoztak nem volt ennyir feltűnő. Aztán John rájött, miért változott meg ennyire a lány arca: rettentően sovány volt. Fél éve még egy egészséges lánynak tűnt kívülről, de most inkább hasonlított egy csontvázra. Legalább hat kilót fogyott. A haja sem vörös nem volt sem szőke. Tökéletesen fekete volt minden egyes hajszála. A hosszú göndör tincsek az arcába lógtak csapzottan és piszkosan.Az ijesztően szürke bőre a hamut idézte. De mégsem ez volt a legrémisztőbb a megjelenésében. Amikor elmosojodott mindenkiben megfagyott a vér még Sherlock arcáról is leolvadt a mosoly. Irene fogai nem voltak épek. Mindegyik sarka levolt farigcsálva és így olyanok voltak, mint a cápafogak. Bár ez a mosoly a fotókon roszul mutat, az emberevésben igen praktukus lehet. Hiszen még most is az utolsó áldozat vére csöpögött le róla. A lány belenevetett a hideg levegőbe, ahogy végignézett dermedt arcaikon. John megállapította magában, hogyha Irene egészséges lenne és épfogakkal rendelkezne, akkor kifejezetten szép lenne, csakhogy ez nem így volt és a szép átcsapott rémisztővé és őrültté. A lány megpördült az asztalon és az arcát Sherlocké elé tolta és mindenegyes szavát szépen lassan mondta a szemébe utolsó gondolatait.
- Mr. Holmes, minden azért van mert én úgy akarom- aztán eltávolodott Sherlocktól, leugrott az asztalról és szép lassan az ajtóhoz sétált és átlépte a küszöböt. Elhagyta a helyiséget, a fagyott csöndet és a négy dermedt felnőttet maga után...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése