A Történet: John megsérül. Amikor felébred Sherlock ül az ágya szélén. Történt már ilyen, ez nem újdonság, mégis most törik el Sherlocknál a mécses. A cím Petőfi Elfolytott könnyek c. verséből van, ami történetesen nagyon megtetszett. És érdekes története van, mert igazából előbb kitaláltam a ficet, minthogy megimertem volna a verset.
[...]
El könnyek!...szívem úgyis oly üres
Megfértek benne, odafolyatok.
El könnyek!...szívem úgyis oly üres
Megfértek benne, odafolyatok.
Lassacskán kinyitom a szememet. Félhomály van. Sherlock ül az ágyam szélén. Hirtelen erős fájdalom hasít a fejembe. Ahogy Sherlock érzékeli, hogy fáj a fejem rögtön vizes boragatást rak rá. Amikor fölém hajol meglátom az arcát. Most nem olyan, mint más ilyen helyzetekben. Mintha rémületet vélnék felfedezni rajta, de még mindig nem látok tisztán. Visszaül az ágy szélére és megfogja a kezem.
- Hogy vagy?- kérdezi.
- Csak egy kicsit fáj a fejem - hazudom, mert közben kitisztult a látásom, és Sherlock egyértelműen rémült - Különben mi történt? - próbálom enyhíteni az aggodalmát.
- A raktárban leütöttek, emlékszel?
- Á, igen a raktár- nézzük egymást, percek akár órák telnek, végül a beállt csendet én töröm meg- Mi a baj Sherlock?
- Sajnálom John - arcán egy könnycsepp gördült le, amin a kinti lámpák fénye megcsillant.
- Dehát mit sajnálsz?
- Mindent, hogy tönkre teszem az életedet.
- Mivel teszed tönkre?
- Azzal. hogy olyan érzéketlen vagyok veled, hogy neked kell minden házimunkát csinálnod és, hogy veszélyes helyzetekbe keverlek. És bennem mindig ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg: miért van egy ilyen áldott jó ember még mindig mellettem, annyi megpróbáltatás után, ha egyszer jobbat érdemel?
- Istenem Sherlock, tudod, hogy nem hagynálak itt soha. Amúgy is vonz a veszély.
- De kiabálni is szoktál, ha butaságot csinálok.
- Persze, mert féltelek, és mert nagy butaságokat csinálsz- felülök az ágyban és megölelem. Ő nem mozdul, csak a fejét hajtja a vállamra. Addig viszatartott könnyei most záporoznak és az én ingem felissza azokat, ahogy én is. Magamba szívom minden addigi fájdalmát, ne maradjon benne semmi. Zokogástól remegő hátát simogatom, majd mikor abba hagyja lefekszem. De ezúttal ő is befekszik mellém. Szorosan átöleli a derekemat. Elalszik lassan miközben fekete tincseit simogatom. A derekamnál is vizes lesz az ingem. Így alszom el: Sherlock oly rég elfolytott könnyeiben.
- Hogy vagy?- kérdezi.
- Csak egy kicsit fáj a fejem - hazudom, mert közben kitisztult a látásom, és Sherlock egyértelműen rémült - Különben mi történt? - próbálom enyhíteni az aggodalmát.
- A raktárban leütöttek, emlékszel?
- Á, igen a raktár- nézzük egymást, percek akár órák telnek, végül a beállt csendet én töröm meg- Mi a baj Sherlock?
- Sajnálom John - arcán egy könnycsepp gördült le, amin a kinti lámpák fénye megcsillant.
- Dehát mit sajnálsz?
- Mindent, hogy tönkre teszem az életedet.
- Mivel teszed tönkre?
- Azzal. hogy olyan érzéketlen vagyok veled, hogy neked kell minden házimunkát csinálnod és, hogy veszélyes helyzetekbe keverlek. És bennem mindig ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg: miért van egy ilyen áldott jó ember még mindig mellettem, annyi megpróbáltatás után, ha egyszer jobbat érdemel?
- Istenem Sherlock, tudod, hogy nem hagynálak itt soha. Amúgy is vonz a veszély.
- De kiabálni is szoktál, ha butaságot csinálok.
- Persze, mert féltelek, és mert nagy butaságokat csinálsz- felülök az ágyban és megölelem. Ő nem mozdul, csak a fejét hajtja a vállamra. Addig viszatartott könnyei most záporoznak és az én ingem felissza azokat, ahogy én is. Magamba szívom minden addigi fájdalmát, ne maradjon benne semmi. Zokogástól remegő hátát simogatom, majd mikor abba hagyja lefekszem. De ezúttal ő is befekszik mellém. Szorosan átöleli a derekemat. Elalszik lassan miközben fekete tincseit simogatom. A derekamnál is vizes lesz az ingem. Így alszom el: Sherlock oly rég elfolytott könnyeiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése