A Számkivetettek börtönében egy ifjú raboskodik már tíz éve. Börtönbe jutásának különös története van és egy nem várt látogató miatt felidézi azt.
A börtön folyosóján három alak közeledett az utolsó cella felé. Fáklyáik fénye bemászott mindenhova, de nem talált sehol senkit. Nem hallatszott más csak a folyosó vége felé tartó léptek kopogása és a menyezetről le-le csöppenőn víz. Az egyik alak maga volt Termetes Pléhpofa. A másik kettő csak számkivetett őr, akik az törzsfőt kísérték és a fáklyákat tartották.
Ez volt a " Sötét zárka", ahogy azt a Számkivetett szigeten hívták. A név árulkodó: a börtön ezen része mélyen a föld alatt volt. Nem volt se gyertya, se fáklya. Még az őrök is vakon botorkáltak le, hogyha ételt vittek a foglyoknak. Akik ide kerültek nem számíthatott többé fényre. De nem szokott sok rab itt sínyvedni, csak azok kerülnek ide, akkikel az őrök nem bírnak. A "Sötét zárkában" mindenki megtörik, még a legkitartóbbak is. A sötétség elnyeli a sikolyokat és a reményt.
Most is csak egy fogoly volt itt, ő is leghátul. Végre odaértek hozzá. A fáklya fénye ide is bekúszott és a rács hideg árnyékot vetett a földön, de még így is maradt a cellában sötét rész. A rab ott húzta meg magát. Nem rohant a fény felé , ahogy mások tették volna. Lassan, komótosan elindult. Minden mozdulatát lánccsörgés kísért. Lassan kiért a fényre. Aki először látja harminc körülinek tippelné: kócos barna hajában ősz hajszálak jelentetek meg és arcát pár kósza ránc és heg hasította át. De a huszas éveinél járt még. Csak az itt töltött évek öregítették meg. Rabruhát viselt: drapp ujjatlant és sötét nadrágot. Cipője nem volt. Mankóval járt és a bal lábát felhúzta, hogy ne látszódjon a vége. Megfogta szabad kezével a rácsot és felemelte csüggedt fejét. Zöld szemei megvillantak a fáklya fényében.
- Apám?- mondta a fogai között kipréselve és a lehető legrosszindulatúbban nézett Pléhpofára. A törzsfő végignézett régnem látott fián. Megváltozott: megizmosodott és sokkal határozottabb, mint volt. Már sokszor elképzelte ezt a találkozást: hogy Hablaty megnt a régi kölyokmosolyával fogadja és megöleli. De ez nem az a Hablaty, aki volt, akit ismert. Ez a lángoló tekintet idegen volt. Pléhpofát a bűntudat mardosta, hogy fiát így kellet látnia.
- Hablaty! Miért vagy ilyen ellenséges velem?
- Ne játszd a megmentőt! Tudom miért sikerült elfogniuk azon a bizonyos éjszakán!- Hablaty halkan beszélt, szinte suttogott, de így is tisztán értették minden szavát.
- Hát tudod.
- Nem vagyok se süket, se vak Pléhpofa.- itt megállt. Még sohasem nevezte nevén az apját. Furcsa érzés fogta el, de rögtön el is hesegette.- A szerződések, számkivetett hajók Hibban elhagyatott felén. Nem mindig alszom, hogyha bevan csukva a szemem.- Pléhpofa elkerekedett szemmel nézte fiát. Hát a gondosan rejtegetett titkait ilyen könnyen felkutatta volna?
- De Hablaty ! Jött a tél és a szerződés felkínálta a Nyu...
- Pontosan tudom mi állt a szerződésben: ha odaadod a fiad, akkor valamennyi időre tiéd lehet a Nyugati tenger.
- Hát érted már?
- Értem én! Megrendezted a saját fiad elrablását egy kis hatalomért.
- Hablaty! Hát nem akarod felfogni? Nem hatalomért! Jól tudod, hogy a hét főtengert elosztottuk a szigetek között mindenkinek saját felelősségre. A mi Keleti-tengerünket elvették a kalózok és akkor jött Alvin, aki kettőt is rabolt magának. Felajánlottavolna a Nyugati-tengert és a békét egyetlen dologért cserébe. Érted! Ha télen nincsen vízterületünk, akkor nem tudunk se halászni, se kereskedni. Egy falu lett volna elzárva a világtól. Választanom kellet: vagy egy szenved, vagy egy egész falu.
- Csak egyet felejtettél el: hogy az az egy a fiad! Engem megbilincseltek és elhurcolta, mint egy bűnözőt. Elzárták tőlem Fogatlant! Megkínoztak, hogy idomítsak nekik sárkányokat, akiket arra használtak volna, ha nem is Hibbantot, de más szigeteket elfoglalljanak. Amikor rájöttek, hogy én az ilyesmire nem vagyok vevő, akkor már csak szórakozásra használtak. Bedoptak az arénába és nevettek a szenvedlsemen.- Hablaty észre se vette, de a végére már úgy üvöltött, hogy zengett az egész "Sötét zárka". Aztán csönd lett. Csak nézték egymást. Végül Pléhpofa leengedte a vállát és megpróbált enyhíteni.
- Mi történt Astriddal?
- Úgyérted az egyetlen emberrel, akinek feltűnt, hogy nem érdekel, hogy a fiadat elrabolták?
- Igen, vele.- forgatta meg a szemét Pléhpofa.
- Eljutott idáig, de elfogták és ő is rab lett.
- És most?
- Halott- ezzel a szóval megfagyott a levegő. Hablaty szeme megtelt könnyel, de egy sem folyt ki az arcára.
- Hogyhogy?-kérdezte Pléhpofa megilletődve.
- Megbetegedett és meghalt. Tudod az embert nem arra teremtették az istenek, hogy a sötétben kuksoljon.- megint csönd állt be, amit megint Pléhpofa tört meg.
- De most már vége Hablaty! Tíz év után visszatérhetsz Hibbantra.- az őrök kinyitották Hablaty előtt a rácsot.
- Képes vagy ezzel elém állni ennyi év után? Inkább maradok itt, minthogy hazamenjek veled.- megfogta a rácsot és becsapta maga előtt. Hátat fordított apjának. Látni sem akarta. Ismerte már a piszkos kis trükkjeit. Biztos valami olyan problémája van, amin csak ő segíthet. Tíz évig ide se tolja a képét, de amikor kell valami, akkor ideállit és "együttérez". Nem fog hazamenni és mosolygos arccal beadni a népnek, hogy az apja megmentette a fogságtól.
- Hablaty! Most rögtön velem jössz!
- Nem! Nem irányíthatsz! Már nem vagyok gyerek.
- És a makacsságod miatt hagynád Fogatlant itt meghalni?
- Ezzel nem versz át, Fogatlan már messze jár.
- Makacs vagy, mint anyád volt!
- És őt is eladtad?!- csönd állt be. Hablaty ismerte apja minden mozdulatát. Ez nem az a fajta csönd volt, hogy mindjárt jön a visszavágás, nem, ez másmilyen.
- Te eladtad anyát?- fordult meg lassan Hablaty és kikerekedett szemeit apjára vetette. Ekkor vesztette el minden hitét Pléhpofában.
- Az nem úgy volt Hablaty...- kezdett el magyarázkodni, de Hablatyot elöntötte a méreg.
- Nem érdekel, hogy volt! Menj inenn! Tűnés!- ordított torkaszakattából és a sírás kerülgette.
- De fiam.
- Nem vagy az apám! Még csak vikingnek se vagy nevezhető! Menj innen! Többé nem akarlak itt látni! Mégegyszer nem rántassz be. Átlátok rajtad!- elfordult megint és csak a kijárat felé mutatott. Pléhpofa megértett. Elindult és az őrök velementek. A fény elhagyta az utolsó cellát. Pléhpofa eltűnt a kanyarban, magával vitte a fényt és a kijutás utolsó reményét.
A rab a cellában marad, az apa fiú nélkül tér haza.
Ez volt a " Sötét zárka", ahogy azt a Számkivetett szigeten hívták. A név árulkodó: a börtön ezen része mélyen a föld alatt volt. Nem volt se gyertya, se fáklya. Még az őrök is vakon botorkáltak le, hogyha ételt vittek a foglyoknak. Akik ide kerültek nem számíthatott többé fényre. De nem szokott sok rab itt sínyvedni, csak azok kerülnek ide, akkikel az őrök nem bírnak. A "Sötét zárkában" mindenki megtörik, még a legkitartóbbak is. A sötétség elnyeli a sikolyokat és a reményt.
Most is csak egy fogoly volt itt, ő is leghátul. Végre odaértek hozzá. A fáklya fénye ide is bekúszott és a rács hideg árnyékot vetett a földön, de még így is maradt a cellában sötét rész. A rab ott húzta meg magát. Nem rohant a fény felé , ahogy mások tették volna. Lassan, komótosan elindult. Minden mozdulatát lánccsörgés kísért. Lassan kiért a fényre. Aki először látja harminc körülinek tippelné: kócos barna hajában ősz hajszálak jelentetek meg és arcát pár kósza ránc és heg hasította át. De a huszas éveinél járt még. Csak az itt töltött évek öregítették meg. Rabruhát viselt: drapp ujjatlant és sötét nadrágot. Cipője nem volt. Mankóval járt és a bal lábát felhúzta, hogy ne látszódjon a vége. Megfogta szabad kezével a rácsot és felemelte csüggedt fejét. Zöld szemei megvillantak a fáklya fényében.
- Apám?- mondta a fogai között kipréselve és a lehető legrosszindulatúbban nézett Pléhpofára. A törzsfő végignézett régnem látott fián. Megváltozott: megizmosodott és sokkal határozottabb, mint volt. Már sokszor elképzelte ezt a találkozást: hogy Hablaty megnt a régi kölyokmosolyával fogadja és megöleli. De ez nem az a Hablaty, aki volt, akit ismert. Ez a lángoló tekintet idegen volt. Pléhpofát a bűntudat mardosta, hogy fiát így kellet látnia.
- Hablaty! Miért vagy ilyen ellenséges velem?
- Ne játszd a megmentőt! Tudom miért sikerült elfogniuk azon a bizonyos éjszakán!- Hablaty halkan beszélt, szinte suttogott, de így is tisztán értették minden szavát.
- Hát tudod.
- Nem vagyok se süket, se vak Pléhpofa.- itt megállt. Még sohasem nevezte nevén az apját. Furcsa érzés fogta el, de rögtön el is hesegette.- A szerződések, számkivetett hajók Hibban elhagyatott felén. Nem mindig alszom, hogyha bevan csukva a szemem.- Pléhpofa elkerekedett szemmel nézte fiát. Hát a gondosan rejtegetett titkait ilyen könnyen felkutatta volna?
- De Hablaty ! Jött a tél és a szerződés felkínálta a Nyu...
- Pontosan tudom mi állt a szerződésben: ha odaadod a fiad, akkor valamennyi időre tiéd lehet a Nyugati tenger.
- Hát érted már?
- Értem én! Megrendezted a saját fiad elrablását egy kis hatalomért.
- Hablaty! Hát nem akarod felfogni? Nem hatalomért! Jól tudod, hogy a hét főtengert elosztottuk a szigetek között mindenkinek saját felelősségre. A mi Keleti-tengerünket elvették a kalózok és akkor jött Alvin, aki kettőt is rabolt magának. Felajánlottavolna a Nyugati-tengert és a békét egyetlen dologért cserébe. Érted! Ha télen nincsen vízterületünk, akkor nem tudunk se halászni, se kereskedni. Egy falu lett volna elzárva a világtól. Választanom kellet: vagy egy szenved, vagy egy egész falu.
- Csak egyet felejtettél el: hogy az az egy a fiad! Engem megbilincseltek és elhurcolta, mint egy bűnözőt. Elzárták tőlem Fogatlant! Megkínoztak, hogy idomítsak nekik sárkányokat, akiket arra használtak volna, ha nem is Hibbantot, de más szigeteket elfoglalljanak. Amikor rájöttek, hogy én az ilyesmire nem vagyok vevő, akkor már csak szórakozásra használtak. Bedoptak az arénába és nevettek a szenvedlsemen.- Hablaty észre se vette, de a végére már úgy üvöltött, hogy zengett az egész "Sötét zárka". Aztán csönd lett. Csak nézték egymást. Végül Pléhpofa leengedte a vállát és megpróbált enyhíteni.
- Mi történt Astriddal?
- Úgyérted az egyetlen emberrel, akinek feltűnt, hogy nem érdekel, hogy a fiadat elrabolták?
- Igen, vele.- forgatta meg a szemét Pléhpofa.
- Eljutott idáig, de elfogták és ő is rab lett.
- És most?
- Halott- ezzel a szóval megfagyott a levegő. Hablaty szeme megtelt könnyel, de egy sem folyt ki az arcára.
- Hogyhogy?-kérdezte Pléhpofa megilletődve.
- Megbetegedett és meghalt. Tudod az embert nem arra teremtették az istenek, hogy a sötétben kuksoljon.- megint csönd állt be, amit megint Pléhpofa tört meg.
- De most már vége Hablaty! Tíz év után visszatérhetsz Hibbantra.- az őrök kinyitották Hablaty előtt a rácsot.
- Képes vagy ezzel elém állni ennyi év után? Inkább maradok itt, minthogy hazamenjek veled.- megfogta a rácsot és becsapta maga előtt. Hátat fordított apjának. Látni sem akarta. Ismerte már a piszkos kis trükkjeit. Biztos valami olyan problémája van, amin csak ő segíthet. Tíz évig ide se tolja a képét, de amikor kell valami, akkor ideállit és "együttérez". Nem fog hazamenni és mosolygos arccal beadni a népnek, hogy az apja megmentette a fogságtól.
- Hablaty! Most rögtön velem jössz!
- Nem! Nem irányíthatsz! Már nem vagyok gyerek.
- És a makacsságod miatt hagynád Fogatlant itt meghalni?
- Ezzel nem versz át, Fogatlan már messze jár.
- Makacs vagy, mint anyád volt!
- És őt is eladtad?!- csönd állt be. Hablaty ismerte apja minden mozdulatát. Ez nem az a fajta csönd volt, hogy mindjárt jön a visszavágás, nem, ez másmilyen.
- Te eladtad anyát?- fordult meg lassan Hablaty és kikerekedett szemeit apjára vetette. Ekkor vesztette el minden hitét Pléhpofában.
- Az nem úgy volt Hablaty...- kezdett el magyarázkodni, de Hablatyot elöntötte a méreg.
- Nem érdekel, hogy volt! Menj inenn! Tűnés!- ordított torkaszakattából és a sírás kerülgette.
- De fiam.
- Nem vagy az apám! Még csak vikingnek se vagy nevezhető! Menj innen! Többé nem akarlak itt látni! Mégegyszer nem rántassz be. Átlátok rajtad!- elfordult megint és csak a kijárat felé mutatott. Pléhpofa megértett. Elindult és az őrök velementek. A fény elhagyta az utolsó cellát. Pléhpofa eltűnt a kanyarban, magával vitte a fényt és a kijutás utolsó reményét.
A rab a cellában marad, az apa fiú nélkül tér haza.
Útószó
Tudom Pléhpofa nem az a fajta, aki ilyen piszkos ügyletekkel foglalkozik, de ott van a címkéknél, hogy OOCkarakter. Különben, ha valaki olvasta az ötletek cikket, akkor az sejtheti, hogy az első sztoriból jött ki ez. Ha nem értetted mi történt, akkor röviden annyi, hogy Alvin a tenger nélküli Pléhpofának felajánl egy tengert Hablatyért cserébe. Pléhpofa belemegy és megrendezik az elrablást. Senki se tud róla, de Astrid megsejti és Hablaty után megy és meg is hal. Aztán tíz év után lejár a szerződés és kéne Pléhpofának valamiért Hablaty és elmegy érte. De Hablaty nem megy vele.
És még valami: "Fogatlan már messze jár" itt mindenki értelmezheti úgy, ahogy akarja, lehet, hogy Hablaty ezzel arra céloz, hogy meghalt, csak nem meri kimondani, de azt is ellehet képzelni, hogy sikerült megszöknie.
Remélem tetszett!
És még valami: "Fogatlan már messze jár" itt mindenki értelmezheti úgy, ahogy akarja, lehet, hogy Hablaty ezzel arra céloz, hogy meghalt, csak nem meri kimondani, de azt is ellehet képzelni, hogy sikerült megszöknie.
Remélem tetszett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése