A Sárkánymester: 1. rész: Öt éve

Nos ez egy HTTYD fic lesz és több részből fog állni. Ez az első, hogy nem Sherlockról írok. Bár olvastam pár olyan feldolgozást, hogy milyen lett volna, ha Hablaty nem küzd meg a Szörnyen-nagy Rémséggel, csak egyszerűen elszökik Fogatlannal. Ennek is ez az alap sztorija, de Asztrid szemszögéből. Csak az első rész ilyen cselekménytelen, a többiben lesz kaland is.

Öt éve történt. Milyen hosszú idő, mégis olyan kevés. Még most is ott lebegnek a szemem előtt az akkori események. A törzsfőnknek volt egy haszontalan fia, aki csak a bajt kereste. Az apja ennek ellenére berakta közénk a kiképzésre. Mindenki meglepetésére a fiú egyre ügyesebb és ügyesebb lett, a végén már engem is túlnőtt. Mindenki őt ünnepelte. Amikor kettőnkre került a sor az arénában Hablaty győzött, övé volt a dicsőség, hogy legyőzzön a falu előtt egy sárkányt. Ő mégse látszott boldognak. A viadalunk után bement az erdőbe és én követtem, ahogy régóta próbáltam. Akkor megtudtam a titkát, hogy egy sárkánynak segít repülni, ami persze tilos. Elvitt engem egy séta repülésre, ami az elején rázós volt, de a végére annyira jól sikerült, hogy teljesen belé zúgtam. De nagy volt a baj, mert út közben megláttuk a sárkányok fészkét és benne a királynőt. Leszálltunk és megígérte, hogy megoldja a sárkányokat. És én naivan, reménykedve mentem el lefeküdni.
Másnap az egész falu őt kereste. Kivéve engem. Én csak ültem a mellet a tó mellett, ahol utóljára láttam Hablatyot. Minek kerestem volna, pontosan tudtam hol van. Ő már rég fenn szállt a felhők fölött Fogatlannal, a sárkányával. Elment. Minden és mindenkit itt hagyott beleértve engem is.
Valamivell előkellett állnom Pléhpofa elé. Azt meséltem neki, hogy mi ketten, Hablattyal kint voltunk az erdőben, amikor ránk támadott egy éjfúria, mi küzdöttünk, de erősebb volt nálunk, így futni kezdtünk, Hablatyot pedig elragadta. Borzalmas volt a fiát keresőnek hazudni, de az egyetlen, amit Hablaty rámhagyott az a titka volt és  megakartam tartani magamnak.
A hétköznapok Hibbanton sokkal csöndesebbek lettek. Mindenki együtt gyászolt a törzsfővel. Még jelképes temetés is volt, hulla híján. Pléhpofa tűrte a történteket, csak sokkal halgatagabb lett. Bélhangos szerint Valkát is így gyászolta. Aztán a fájdalom gyengült Pléhpofa szívében, bár, ha esténként nagyon füleltem meghallottam torkából feltörő öblös zokogását. De ilyenkor is azt hitte, hogy senki sem hallja meg.
Voltak fontosabb dolgaink is a gyászolásnál, hiszen a sárkányok nem tűntek el. Ők , mintha mi sem történt volna jöttek lopni. De egy idő után a támadások csökkentek. Én egy kicsit bíztam benne, hogy Hablaty áll a dolgok mögött, aztán ki is vertem a fejemből. A portyák száma ritkávává vált, és eljött az az időszak, amikor már nem volt több sárkány Hibbanton. A sárkánnyokkal elszállt Hablaty emléke is. A falu egy évvel Hablaty eltűnése után ugyanúgy zsibongott, mint az előtt. A srácoknak, akik úgy ünnepelték már eszükbe se jut. Nem úgy nekem. Én minden nap rá gondolok és arra, sosem fogom megbocsátani neki, hogy itt hagyott engem.